Végre sikerült idén újra eljutnunk Erdélybe. Az ok, hogy három éve nem voltunk, alapvetően a pandémiához köthető, ami mind a minket érintő , mind az erdélyi területeket sújtotta. Az ukrán konfliktus, a rajta keresztül nehezebb anyagi helyzetbe kerülő iskolák egyre több problémával küszködnek, hogy remek kirándulásokat tudjanak szervezni. Bár ez minket is érintett, valahogy sikerült összehoznunk ezt az utat.. Az alapkoncepció az volt, hogy az iskola jutalomként a legeredményesebb sportolókat vigye magával. Természetesen ez nem minden esetben sikerült, hiszen sokszor pont a sportoló edzésterve, edzőtábora vagy versenye szab akadályt ennek. Másik üdítő újdonság volt idén, hogy először a saját autóbuszainkkal tettük meg az egyébként több mint 2 ezer kilométeres túrát, ami szerényebb költségvetést és nagyobb szabadságot adott. A végcél most is Bereck, a felső-háromszéki kis település volt, ahonnan elsősorban Brassó, Törcsvár, Kézdivásárhely és a moldvai csángó vidék került célkeresztbe. A köztes megálló idén is Torockó volt, ahol a Székelykő csodálatos látványa, illetve a róla feltárulkozó panoráma kápráztatta el a gyerekeket és az először arra járó kollégákat. Ezúton is mondok köszönetet a két tanárnőnek Lamm Nikolettának és Hegedűs Mónikának a jó munkáért és hogy mindenben, akár a vezetésben is segítségünkre voltak nekem és Kun tanár úrnak. Természetesen most is kiváló erdélyi koszton éltünk, medvét most sem láttunk és megint viszonylag sokat voltunk a buszban, nadehát nem láthattunk volna ennyi csodálatos dolgot 6 nap alatt a kirándulás során.
Végül köszönet mindenkinek, aki részt vett az utazásban vagy annak elősegítésben, a hangulatot pedig illusztrálják a következő képsorok és bejátszás
Schinogl Antal
túravezető
Ajánljuk még:
Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján
Iskolánk 2018.június 04-én 8 órakor megemlékezést tartott a Nemzeti [...]
Büszkeségeink: Vizi Flóra
Bár iskolánk tanulói sokféle sportban tudnak kiemelkedőt nyújtani, úgy [...]
“Magyarország jó tanulója- jó sportolója 2018”
Sportiskolánk 3 tanulója is elnyerte "Magyarország jó tanulója- jó [...]
Büszkeségeink: Losonczi Dávid
Mind közül talán a birkózás az a sportág, amelyben [...]
Együttműködési megállapodás a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságával
Ünnepélyes keretek között írta alá együttműködését az MH Katonai [...]
Egyetemi-főiskolai Kajak-kenu Világbajnokság Szolnok
Sportiskolánk végzős tanulói közül elsőként vett részt Szendy Márk [...]
“A” kategóriás Úszás Diákolimpia 2019.április 12-14. Győr
Sportiskolánk tanulói 2019. április 12-én részt vettek a Győrben [...]