Ünnepélyes keretek között írta alá együttműködését az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) és a „Budapest” Baptista Szakgimnázium, Gimnázium és Sportiskola 2018. augusztus 30-án, Budapesten.
A hosszú távú közös munka jegyében Szűcs Imre ezredes, az MH KIKNYP parancsnoka, Jaksa Tibor intézményvezető, valamint Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója írták alá a megállapodást. Ennek értelmében az idei tanévtől a diákok a Magyar Honvédség Kadét Programjának keretén belül honvédelmi alapismeretek tantárgyat is tanulhatnak. A tantárgyat Tahi-Keresztény Norbert hadnagy, az MH KIKNYP beosztott tisztje fogja tanítani.
A közös munka célja a diákok öntudatra, valamint hazaszeretetre nevelése, emellett fontos, hogy a fiatalok kézzelfogható és valós tudást, értékeket kapjanak, amelyet a katonai pályán kívül a mindennapi életben is tudnak hasznosítani.
Szöveg és fotó: Heszler Ramóna Petra ka.
Ajánljuk még:
Büszkeségeink: Marton Villő
Sportiskolánk 9/B osztályos tanulója Marton Villőt édesanyja hét évesen [...]
Egyetemi-főiskolai Kajak-kenu Világbajnokság Szolnok
Sportiskolánk végzős tanulói közül elsőként vett részt Szendy Márk [...]
Jutalom hajókirándulás Esztergom
2018. június 13-án iskolánk példamutató tanulói jutalom hajókiránduláson vettek [...]
“Magyarország jó tanulója- jó sportolója 2018”
Sportiskolánk 3 tanulója is elnyerte "Magyarország jó tanulója- jó [...]
Büszkeségeink: Szilágyi Erik
Kevesen tudnak róla, hogy a szumó Magyarországon is létezik, [...]
“A” kategóriás Úszás Diákolimpia 2019.április 12-14. Győr
Sportiskolánk tanulói 2019. április 12-én részt vettek a Győrben [...]
Szalagavató Bál a CSILI Művelődési Központban 2019. december 20-án
Iskolánk hagyományaihoz híven megtartotta Szalagavató Bálját a CSILI Művelődési Központban [...]
Farkas Bertalan dandártábornok, űrhajós látogatása sportiskolánkba
2019.szeptember 25-én sportiskolánkba látogatott Farkas Bertalan Magyarország első űrhajósa. [...]