Tanévzáró gondolatok
A tanév végéhez érkezve szeretném őszinte köszönetemet kifejezni fenntartónknak támogató együttműködéséért, valamint diákjainknak, pedagógusainknak, munkatársainknak és a szülőknek az egész éves kitartó munkájukért, elkötelezettségükért.
Az elmúlt hónapok számos sikert, közös élményt és értékes tapasztalatot hoztak, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Ezek az eredmények közös munkánk és összefogásunk gyümölcsei, amelyek tovább erősítik intézményünk közösségét.
Örömmel tekintünk a következő tanév elé is. A 2026/2027-es tanévben öt 9. évfolyamos osztály kezdi meg tanulmányait intézményünkben, amelyek közül egy kihelyezett osztályként a Honvéd Akadémián indul. Az új tanévben összesen tizenöt 9–12. évfolyamos osztályban, valamint egy 13. évfolyamos osztályban folyik majd az oktatás. Bízunk benne, hogy az új tanév is számos szakmai sikert, közösségi élményt és fejlődési lehetőséget tartogat mindannyiunk számára.
A következő tanév egyben változást is hoz intézményünk életében, iskolánk új főigazgatója Hegedűs Mónika lesz. Ezúton is sok sikert, jó egészséget és eredményes munkát kívánok számára felelősségteljes feladata ellátásához.
Számomra külön öröm, hogy továbbra is az iskola közösségének tagja maradok, és munkámmal segíthetem az új főigazgató asszonyt, valamint intézményünk további fejlődését. Hiszem, hogy közös összefogással tovább építjük mindazokat az értékeket, amelyekre az elmúlt években együtt alapozhattunk.
Kívánom, hogy a nyári szünet mindenki számára a megérdemelt pihenés, a feltöltődés és a családdal, szeretteikkel együtt töltött örömteli pillanatok időszaka legyen.
Kellemes nyarat, jó pihenést, sok szép élményt és jó egészséget kívánok minden diáknak, kollégának és családjuknak!
„Köszönjük az együtt töltött tanévet! Szeptemberben új célokkal, új kihívásokkal és változatlan elhivatottsággal folytatjuk közös munkánkat.”
Jaksa Tibor
főigazgató
A kategória további hírei