Iskolánk legkomolyabb kajakozó reménysége a mindössze 15 éves Szellák Szabina. A dunaújvárosi lány hokival kezdte, majd szertornázott, végül testalkata miatt vált inkább kajakossá, amiben a viszonylag késői kezdés ellenére kiemelkedő eredményeket tudott elérni.
Kitartásáról sokat elmond, hogy általános iskolás korában nap mint nap szülővárosából ingázott fel Budapestre az edzésekre, és ezzel együtt is szinte kitűnő volt a bizonyítványa. Eddigi legkomolyabb eredményeit a tavalyi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon érte el, ahol K-1 500 m-en egyéniben a kontinens legjobbjának bizonyult, párosban pedig Rendessy Eszterrel ezüstöt nyertek.
Szabina edzője az MTK-nál az egykori többszörös olimpiai bajnok, Kőbán Rita, aki egyben a példaképe is, akivel a pályafutásuk is sokban hasonlít. Szabina hajója egyébként egy másik olimpiai bajnoké, Szabó Gabrielláé volt korábban, a fejben már a 2024-es olimpiára készülő lánynak tehát a megfelelő társaság biztosan megvan hozzá, hogy megvalósítsa álmait.
Polyhistor Academy
Ajánljuk még:
Sportnap 2018.május 16. Nagykovácsi-Hűvösvölgy
Sportiskolánk hagyományainak megfelelően, ebben az évben is megrendeztük tavaszi [...]
Büszkeségeink: Szilágyi Erik
Kevesen tudnak róla, hogy a szumó Magyarországon is létezik, [...]
Szalagavató Bál 2019. január 11.
Iskolánk hagyományaihoz híven megtartotta Szalagavató Bálját a CSILI művelődési [...]
Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján
Iskolánk 2018.június 04-én 8 órakor megemlékezést tartott a Nemzeti [...]
Tanévnyitó ünnepség
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm iskolánk ünnepélyes tanévnyitójának minden résztvevőjét! [...]
Szalagavató ünnepség 2021. december 21.
Intézményünk 2021. december 21-én megtartotta Szalagavató ünnepségét a Kozma [...]
Gimnáziumi Világbajnokság 2018. május Marokkó
Sportiskolánk két birkózó tanulója részt vett a Marokkóban megrendezett [...]